The 1956 Hungarian Revolution As Seen Through The Eyes Of An Eight Year Old
On October 23, 1956, it was an overcast and dreary afternoon in Budapest. I was eight and my little sister was five. We lived at Rakoczi Ut. 40 in a large building across the street from Corvin, a huge Hungarian department store located approximately in the center of Pest. The famous Hungarian National Theatre House was off to the left of us. As a young child I used to take lots of walks in the neighborhood with my Father Apatini Gyula and the family. That whole part of my life seems to have been gray with no color in it. Imagine the difference between black and white movies as opposed to color motion pictures. For me, that changed at a later point in my life when my immediate family was able to escape from Hungary and arrive in beautiful Rome Italy. That is when color entered my life. All my memories before Rome (Italy) were in black and white. That unique afternoon my sister and I were out on the balcony of our large apartment house. On the street below us there was a very large crowd gathering and having what sounded like a huge loud party. They were shouting all kinds of slogans like (Ruszkik Haza) (Rabok Legyunk Vagy Szabadok) which means (Russians Go Home. Be Slaves or be Free,) and singing songs about freedom. I can remember enjoying myself so much that I never wanted to leave our spacious balcony. From the perspective of an eight and a five year old child, this was a heavenly experience. As kids we had no idea of the severity of what was to follow. As usual my parents were working that day; therefore my Grandmother took care of us on week days. We come from a rare breed of Grandma-raised children. It was a late afternoon that day when my Grandmother came to tell us that we had to go inside, eat, and get ready for bedtime. We both pleaded with her to let us stay a little longer because we were having so much fun and excitement listening to everyone having such a great time. She said, “You two must go inside at once”. I gather she had a sense of the danger that was ahead. After dinner around nightfall, as we were both being put to bed, we heard very peculiar sounds like fire crackers going off at a distance. We had no understanding of how serious things were actually getting. What started out to be a fun party in front of our home was actually the beginning of the 1956 Hungarian Revolt. What was going on was that the (AVO) Hungarian Communist Secret Police were firing bullets at young Hungarian college students and other peaceful demonstrators killing many of them. This was taking place in front of the Hungarian Radio Building. The horrible event caused a full blown revolt of the freedom loving Hungarian people which caused them to rise and get hold of weapons to go and fight the Soviet placed Puppet Hungarian Communist government. This was the very beginning of the end of Communism which finally ended with the fall of the Berlin Wall in 1989. As young kids at that time we really did not understand the significance of what was happening. It seemed like an exciting adventure to us. All we knew was that from that point in time our Mom and Dad were both home with us and together as a family we listened to the Radio. To top that off the next day we started making trips down to our big basement joining with other neighbors all of us bringing food and goods. It was so much fun for us kids because we did not realize that our families were actually seeking shelter from the Soviet Tanks, Troops and artillery. Everyone was smoking cigarettes to keep themselves calm not knowing how bad it was at the time. Having no television, we were only able to get the news from listening to different Hungarian Radio Stations.
For the next few days we heard how the freedom fighters were gaining ground on the Communist spawned enemy, in fact they proclaimed to have completely won their freedom while loosing many precious lives on the way. Then came beautiful, short spurts of shouts “We’ve won our Freedom at last” Everyone was so happy not knowing that disaster was lurking just around the corner. Then came the dreadful day of November 4th when Two Hundred Thousand Communist Russian Troops with tanks and heavy artillery swarmed the country crushing the young Hungarian Freedom fighters and killing over 25 thousand of them. Our whole family was down in the basement and I can clearly remember hearing the very scary loud sounds of Russian tanks pulling up in front of our building turning their thick gun muzzles to face us. They fired numerous times hitting and practically destroying our apartment. One day some time later my Father took me up to the apartment. It was a very dangerous act as I found out later. But the sight was so amazing that it was worth every minute. What I saw was a huge hole made by a tank in our big and very thick bedroom wall. The floor of the room was cracked in half causing it to rise up at about a 45 degree angle. Through the big hole in our bedroom wall I could see that the building next to us was no longer there. It had collapsed from the heavy Soviet tank artillery. I will never forget it. I can also clearly remember that a bomb got lodged inside the wall of our living room but it did not go off. My Grandpa had called the bomb squad to have it removed, but they were afraid to touch it because it was way too dangerous. My very brave Grandfather, who was a famous doctor in Budapest at that time, had the guts to go and remove the bomb with his bare hands. Not only that, he brought it down to the basement boasting about how the bomb squad was afraid to touch it and how he removed it with his hands using his doctor’s utensils. I recall it so clearly because it looked like a miniaturized rocket. For me this was the ultimately exciting experience as a little boy. In my eyes my Grandpa was the biggest hero of all time!
As The Russian Troops were gunning down our freedom fighters, the Hungarian people pleaded, through Radio Free Europe, for the outside world to please come help us: Soviet Troops are slaughtering our people. There was no reply from the West. Some of the countries bordering Hungary wanted to help but the Western powers did not allow it. They were afraid to take their concentration off the Suez Canal Crisis which was happening coincidentally.
The suffering of the Hungarian People and their deaths were totally ignored by the Western Powers. After exchanging communications with some Russian Troops we found out that some of these troops thought they were at the Suez Canal fighting the West. In response, many of them turned against there own and joined forces with the Brave Hungarian Freedom fighters whom they had liberated from the Nazi’s at the end of World War II.
There were times when one was able to see the shattered, broken, shot up streets of Budapest and to witness Hungarian freedom fighters with Hungarian flags in their hands riding on top of these Soviet Tanks shouting slogans of freedom. Constantly there was enemy fire coming from the AVO who were hidden in buildings all over Budapest. They killed many of these heroes. As for the enemy Soviet Troops, most of the time the people fought them with their bare hands and homemade Molotov Cocktails.
This event changed the world, and for which so many Freedom loving Hungarians sacrificed their lives. But it was not in vain. We realize this today. My immediate family felt that they had to escape this hell which held no future for anyone. My Father and Mother took me and my sister to the border by train while it was still possible to do so. For about a 20 kilometer stretch we had to sneak through the woods in the night in cold winter snows. Occasionally we stopped to rest and tried to catch some warmth from haystacks in the farmlands. We had to keep completely quiet, and for young, crying, cold children this was very difficult. My Uncle and Aunt and their two younger children came with us. I will never forget that when we looked up at the dark night skies there were red fireworks of bullets above our heads. We were completely surrounded by danger. In a flash, we all could have been killed. I believe I could probably write a book about that 20 kilometer journey. There were so many incidents, but to make a long story short, with a lot of difficulties we made it and we got to the Austrian border and crossed it. This took place just in time because they were putting landmines into the ground all over the place. Later on, we heard many stories of other families being blown to bits by this these mines. From the border, we were taken to Vienna where we stayed for about three weeks. While there we tried to obtain visa’s to go to the US without any success.
During our stay in Vienna, we were told that there were some busloads leaving to go across the Alps to Italy. Our two families decided to try to get on the buses. It was the smartest decision my family ever made.
On the dawn of a beautiful sunny morning we arrived in Rome. After what all our families had been through one can imagine what effect it had on us and on me in particular. As a child of eight it simply brought color into my life .The two and a half years my family and I spent in Rome were the most amazing part of my youth. The 1956 Hungarian Revolution brought this about and changed my world and everyone’s world. If the Hungarian Revolution had not taken place, our history books would be different and we possible would not be here today. The balance of power would be spread a different way..
Date Added: 2-4-2017
Then 8 now 68 years old, the time has flown by like a flash of light. We have arrived here in the US at the completion of a most controversial election with a heavy topic involving refugees as I and my family was and wetted as when we arrived in the US back at the end of 1959 on a boat from beautiful Rome Italy. This country that my family and I is a citizen of went through many changes. Till about 9-11-2001 life was somewhat normal. Thinking back to 1989 when the Berlin Wall fell we are about to embark an era of another wall being built to keep good and some bad people out like myself who back at that time had taken more then 3 years to be able to get into the US becoming American citizens. I at this age tend to lean in the middle about all that is going on. I just hope that the world as dangerous as it is right now can avoid from coming to an end so that freedom loving good people can continue living and enjoying all the God-given things that is good about humanities existence.
Now to continue, when my immediate family arrived in the US we had joined my then uncle Paul Apatini in New Orleans and lived there for about a year. (Check www.apatini.com about the family) Then, my Father, Apatini Gyula decided to take us and we moved up to the northeast to NYC. I have been living here ever since. Between 8 and 68, my life was somewhat stable and had its ups and downs, which I won’t talk about much in this writing. As for how it’s going from here on, will depend on the actions of some significant individuals who recently came to power here in the US it seems. They have an incredible effect on what is to come here and all around the world because it seems these new leaders of the United States are not pure bread politicians and they need to be careful how they try to lead other politicians from countries all around the world. For now, I am putting all you reading this on hold. Lets all hope and pray for the better that everything going on will work out, and the present state of the globe is preserved and kept alive and fair to all the different races, religions, and cultures. I am hoping that we as people can all live in peace and enjoy each other, and be kept in check around the world through the wonders of today’s technology of the Internet and through the powers of today’s Social Media.
The Hungarian Translation:
1956. október 23-án borús és komor délután volt Budapesten. Nyolc éves voltam, és a kishúgom öt. A Rákóczi út 40. szám alatt laktunk egy nagy épületben, a Corvin áruházzal szemben, ami Pest közepén helyezkedett el. A híres Magyar Nemzeti Színház a bal oldalunkon volt. Gyerekként sokat sétáltam a környéken Apatini Gyula apámmal és a családdal. Az életemnek ez a része színtelennek tűnik, mintha fekete-fehér film lenne a színes mozgóképekhez képest. Ez később változott meg, amikor a családomnak sikerült Magyarországról megszökni és a gyönyörű Rómába, Olaszországba érkezni. Akkor lépett be a szín az életembe. Minden emlékem Róma (Olaszország) előtt fekete-fehér volt.
Azon a különleges délutánon a húgommal a nagy lakásunk erkélyén voltunk. Az alattunk lévő utcán hatalmas tömeg gyűlt össze, és úgy tűnt, mintha egy hatalmas, hangos buli lenne. Mindenféle szlogeneket kiabáltak, mint például “Ruszkik haza” és “Rabok legyünk, vagy szabadok”, ami azt jelenti, hogy “Oroszok haza, legyünk rabok vagy szabadok”, és dalokat énekeltek a szabadságról. Emlékszem, annyira élveztem magam, hogy soha nem akartam elhagyni a tágas erkélyünket. Nyolc és öt éves gyerekként ez mennyei élmény volt számunkra. Fogalmunk sem volt arról, hogy mi következik. Mint mindig, aznap is dolgoztak a szüleim, így a Nagymamánk vigyázott ránk hétköznapokon. Ritka eset vagyunk a nagymama által nevelt gyerekek között. Aznap késő délután volt, amikor a Nagymamánk azt mondta, hogy be kell mennünk, vacsorázni, és felkészülni az alvásra. Mindketten könyörögtünk neki, hogy maradhassunk még egy kicsit, mert annyira jól éreztük magunkat, és izgatottak voltunk, hogy mindenki olyan jól szórakozik. Azt mondta: “Azonnal be kell mennetek.” Úgy gondolom, hogy érezte a közelgő veszélyt.
Vacsora után, alkonyatkor, amikor már lefekvéshez készülődtünk, furcsa hangokat hallottunk, mintha távoli petárdák robbantak volna. Fogalmunk sem volt, hogy valójában mennyire komoly a helyzet. Ami kezdetben vidám buli volt az otthonunk előtt, az valójában az 1956-os magyar forradalom kezdete volt. Az történt, hogy az ÁVH, a magyar kommunista titkosrendőrség lövöldözött a fiatal magyar egyetemistákra és más békés tüntetőkre, sokukat megölve. Ez a Magyar Rádió épülete előtt történt. Ez a szörnyű esemény teljes felkelést váltott ki a szabadságszerető magyarokból, akik fegyverekhez nyúltak, hogy harcoljanak a szovjetek által telepített báb magyar kommunista kormány ellen. Ez volt a kommunizmus végének kezdete, amely végül 1989-ben a Berlini fal leomlásával ért véget.
Gyerekként nem igazán értettük, mi történik. Izgalmas kalandnak tűnt számunkra. Csak azt tudtuk, hogy ettől kezdve anyu és apu mindketten otthon voltak velünk, és együtt hallgattuk a rádiót. Ráadásul másnap elkezdtünk lejárni a nagy pincénkbe, ahol a szomszédokkal együtt élelmiszert és árukat hoztunk. Nagyon szórakoztató volt számunkra, gyerekek számára, mert nem értettük, hogy valójában menedé
ket keresünk a szovjet tankok, csapatok és tüzérség elől. Mindenki cigarettázott, hogy megnyugodjon, nem tudva, mennyire súlyos a helyzet. Mivel nem volt televíziónk, csak a különböző magyar rádióállomásokat hallgatva kaptunk híreket.
A következő napokban hallottuk, hogy a szabadságharcosok egyre több területet szereznek meg a kommunista ellenségtől, sőt, azt hirdették, hogy teljesen kivívták szabadságukat, miközben sok értékes életet veszítettek. Aztán jöttek a gyönyörű, rövid kiáltások: “Végre megnyertük a szabadságunkat!” Mindenki nagyon boldog volt, nem tudva, hogy a katasztrófa csak a sarkon vár. Aztán eljött a szörnyű nap, november 4., amikor kétszázezer kommunista orosz katona tankokkal és nehéztüzérséggel ellepte az országot, leverve a fiatal magyar szabadságharcosokat és több mint 25 ezer embert megölve. Az egész családunk a pincében volt, és tisztán emlékszem, hogy hallottuk az orosz tankok félelmetes hangját, amint az épületünk elé húzódnak, és vastag ágyúcsöveiket ránk fordítják. Számos alkalommal lőttek, és szinte teljesen lerombolták a lakásunkat.
Egy nap később apám felvitt engem a lakásba. Mint később megtudtam, ez nagyon veszélyes cselekedet volt. De a látvány annyira lenyűgöző volt, hogy minden percet megért. Amit láttam, az egy hatalmas lyuk volt, amit egy tank okozott a vastag hálószobafalunkban. A szoba padlója kettérepedt, és kb. 45 fokos szögben megemelkedett. A hálószobánk falán lévő nagy lyukon keresztül láttam, hogy a mellettünk lévő épület már nem volt ott. A nehéz szovjet tank tüzérség lerombolta. Soha nem felejtem el ezt a látványt.
Emlékszem arra is, hogy egy bomba a nappalink falába ékelődött, de nem robbant fel. Nagyapám hívta a bombaszakértőket, hogy távolítsák el, de féltek hozzáérni, mert túl veszélyes volt. Nagyon bátor nagyapám, aki akkoriban híres orvos volt Budapesten, volt annyira bátor, hogy puszta kézzel távolítsa el a bombát. Nem csak hogy eltávolította, le is vitte a pincébe, és dicsekedett, hogy a bombaszakértők féltek hozzáérni, de ő orvosi eszközeivel puszta kézzel eltávolította. Ezt annyira világosan emlékszem, mert úgy nézett ki, mint egy kicsinyített rakéta. Számomra ez volt a végső izgalom gyerekként. Az én szememben a nagyapám volt minden idők legnagyobb hőse!
Amikor az orosz csapatok lelőtték a szabadságharcosainkat, a magyar nép a Szabad Európa Rádión keresztül könyörgött a külvilágnak, hogy jöjjenek segíteni: a szovjet csapatok mészárolják a népünket. A Nyugattól nem érkezett válasz. Néhány Magyarországgal szomszédos ország segíteni akart, de a nyugati hatalmak nem engedték. Féltek, hogy elvonják a figyelmüket a Szuezi-csatorna válságáról, ami egyidejűleg zajlott.
A magyar nép szenvedését és halálát teljesen figyelmen kívül hagyták a nyugati hatalmak. Néhány orosz katonával folytatott kommunikáció után megtudtuk, hogy ezek a katonák azt hitték, hogy a Szuezi-csatornánál harcolnak a Nyugat ellen. Ennek eredményeként sokan közülük szembefordultak sajátjaikkal, és csatlakoztak a bátor magyar szabadságharcosokhoz, akiket a második világháború végén felszabadítottak a nácik uralma alól.
Voltak olyan idők, amikor láthattuk a szétrombolt, szétlőtt budapesti utcákat, és szemtanúi lehettünk, hogy magyar szabadságharcosok magyar zászlókkal a kezükben szovjet tankok tetején utaznak, szabadságot hirdetve. Az ÁVH ellenséges tüzérsége állandóan lőtte őket, akik Budapest minden részén rejtőztek az épületekben. Sok hőst megöltek. Az ellenséges szovjet csapatokkal szemben legtöbbször a nép puszta kézzel és házilag készített Molotov-koktélokkal harcolt.
Ez az esemény megváltoztatta a világot, és ezért sok szabadságszerető magyar áldozta életét. De nem volt hiábavaló. Ma ezt értjük meg. A közvetlen családom úgy érezte, hogy el kell menekülnie ebből a pokolból, amely senki számára nem tartogatott jövőt. Apám és anyám elvitt minket és húgomat a határhoz vonattal, amíg még lehetséges volt. Körülbelül egy 20 kilométeres szakaszon át kellett osonnunk az erdőben éjszaka, a hideg téli hóban. Alkalmanként megálltunk pihenni, és próbáltunk melegedni a szénakazaloknál a farmokon. Teljesen csendben kellett maradnunk, és ez fiatal, síró, hideg gyerekek számára nagyon nehéz volt. A nagybátyám és nagynéném és két fiatalabb gyerekük velünk jöttek. Soha nem felejtem el, hogy amikor felnéztünk az éjszakai égboltra, vörös tűzijátékokhoz hasonló golyókat láttunk a fejünk felett. Teljesen körül voltunk véve veszéllyel. Egy pillanat alatt mindannyian meghalhattunk volna. Azt hiszem, valószínűleg egy könyvet is írhatnék arról a 20 kilométeres útról. Olyan sok incidens történt, de hogy rövidre fogjam, sok nehézség árán megérkeztünk az osztrák határhoz és átkeltünk rajta. Pont időben történt, mert már akkoriban aknákat helyeztek el mindenfelé. Később hallottunk sok történetet más családokról, akik ezek miatt az aknák miatt robbantak fel.
A határról Bécsbe vittek minket, ahol körülbelül három hétig maradtunk. Ott próbáltunk vízumot szerezni az USA-ba, de sikertelenül. Bécsben tartózkodásunk alatt azt hallottuk, hogy buszok indulnak az Alpokon át Olaszországba. Két családunk úgy döntött, hogy megpróbálunk feljutni ezekre a buszokra. Ez volt a legokosabb döntés, amit a családom valaha hozott.
Egy gyönyörű, napos reggelen érkeztünk Rómába. Mindez után, amit a családjaink átéltek, el lehet képzelni, milyen hatással volt ránk, különösen rám. Nyolcéves gyerekként ez hozott színt az életembe. A két és fél év, amit a családommal Rómában töltöttünk, fiatalságom legcsodálatosabb része volt. Az 1956-os magyar forradalom ezt hozta el, és megváltoztatta a világomat és mindenki világát. Ha a magyar forradalom nem történt volna meg, történelemkönyveink másként néznének ki, és valószínűleg ma nem lennénk itt. A hatalmi egyensúly másképp oszlott volna meg.
Dátum: 2017. február 4.
Akkor nyolcéves, most hatvannyolc éves
vagyok, és az idő úgy repült el, mint egy villanás. Az Egyesült Államokba érkeztünk egy igen ellentmondásos választás lezárása után, amelynek központi témája a menekültek kérdése volt, mint amilyenek mi is voltunk, amikor 1959 végén megérkeztünk az Egyesült Államokba egy hajóval a gyönyörű Rómából, Olaszországból. Ez az ország, amelynek a családommal most polgárai vagyunk, sok változáson ment keresztül. Körülbelül 2001. szeptember 11-ig az élet viszonylag normális volt. 1989-re visszatekintve, amikor leomlott a Berlini fal, most egy másik fal építésére készülünk, hogy kizárjunk jó és rossz embereket, mint amilyenek mi is voltunk, akiknek annak idején több mint három évbe telt, hogy bejussunk az Egyesült Államokba és amerikai állampolgárok legyünk. Ebben a korban hajlok arra, hogy középen álljak mindazokkal kapcsolatban, ami történik. Csak remélni tudom, hogy a világ, bármilyen veszélyes is most, elkerüli a végét, hogy a szabadságszerető, jó emberek tovább élhessenek és élvezhessék mindazt a jót, amit Isten adott az emberiség létezésével.
Most folytatom: amikor a közvetlen családom megérkezett az Egyesült Államokba, csatlakoztunk akkoriban New Orleansban élő nagybátyámhoz, Apatini Pálhoz, és körülbelül egy évig ott éltünk. (Nézze meg a www.apatini.com oldalt a családról). Aztán apám, Apatini Gyula úgy döntött, hogy északkeletre, New York Citybe költözünk. Azóta is itt élek. Nyolc és hatvannyolc éves korom között az életem viszonylag stabil volt, voltak fel és lemenetelek, amelyekről nem beszélek sokat ebben az írásban. Az, hogy innen hogyan tovább, attól függ, hogy néhány jelentős személy, akik nemrég kerültek hatalomra itt az USA-ban, hogyan cselekszik. Óriási hatásuk van arra, hogy mi fog történni itt és az egész világon, mert úgy tűnik, hogy ezek az új Egyesült Államok vezetői nem tisztavérű politikusok, és óvatosnak kell lenniük, hogyan próbálnak vezetni más politikusokat a világ különböző országaiból. Most mindenkit, aki ezt olvassa, szünetre teszek. Reméljük és imádkozzunk, hogy minden rendben alakul, és a világ jelenlegi állapota megmarad, és igazságos legyen minden különböző faj, vallás és kultúra számára. Remélem, hogy emberekként békében élhetünk és élvezhetjük egymást, és a mai technológia, az internet csodái és a mai közösségi média ereje révén világszerte ellenőrzés alatt tarthatjuk magunkat.